„A művészetterápia számomra teljesen ismeretlen módszer volt korábban, azt gondoltam, hogy szépen kell tudni rajzolni vagy festeni, emiatt kicsit tartottam tőle.

A foglalkozások alkalmával megtanultam, hogyan fogalmazzak, amikor egy másik képről beszélek, megértettem, mit is jelent az, hogy  amit mondok 50%-ban rólam is szól. Sokszor az életben rosszul érzem magam, ha kapok egy-egy negatív kritikát, mindent személyes sérelemnek tekintek és védekezni kezdek. Mostanában sokkal enyhébben és nyugodtabban élem meg ezeket a helyzeteket, nőtt az önbizalmam, amiben a művészetterápia sokat segített.
A terápia rávilágított olyan dolgokra, amelyek csak kvázi tudatosak voltak, vagy tudattalan működtek.  Miután a személyes alkotások soha nem hazudnak, nagyon érdekes és tanulságos volt rájönni ezekre a tudatalatti működésekre.
Utoljára, de nem utolsó sorban, minden alkalom után könnyebbnek éreztem magam, mintha megszabadultam volna egy mázsás súlytól, valószínűleg azért mert kirajzoltam, kifestettem, kiragasztottam vagy szobrászkodtam magamból a bennem lévő feszültséget…”

„Böbe indított egy diákcsoportot is, ahová a lányom is járt, aki 15 éves, tele tinédzserkori frusztrációkkal, kételyekkel, önbizalomhiánnyal. A terápiák során ő is rájött sok mindenre, hogy miért működik úgy, ahogy, és sokkal kiegyensúlyozottabb is lett. Anyukaként nagyon boldog voltam, hogy segíthettem neki megkönnyíteni egy kicsit ezt az amúgy mindenki számára nehéz időszakot.”