Élményeim a Női életutat és minőségeket feldolgozó művészetterápiás csoportban

“Az elmúlt években nagyon megszerettem a művészetterápiás módszereket. Eleinte korlátozott, hogy elvárásokkal voltam az alkotást illetően, de aztán alkalomról alkalomra belesimultam a technikába, és elkezdtem meglátni annak lényegét, meglátni rajta keresztül önmagam. Az élet egyéb területén is kreatívabbá váltam, de lényegében nem lettem művész, aki alkotásait bármikor eladhatná. Amit kaptam ennél sokkal több. Megtanultam kommunikálni a belső világommal, a tudattalan régióimmal.

A 10 alkalmas női csoport volt az első olyan lehetőség, amelyben egy hosszabb folyamaton keresztül dolgozhattam egy adott témán. Ez új szintre emelte a művészetterápiával kapcsolatos tapasztalataimat. Fél éven keresztül dolgoztunk együtt egy zárt csoportban, ahol alkalomról alkalomra mélyült és erősödött a közös tér, amelyben hol a saját-, hol mások alkotásából, vagy mások szavaiból, gyógyító felismerések születtek.
A mesék, melyekkel dolgoztunk, szerkezetiségüknek és szimbólumviláguknak köszönhetően összekapcsolva a módszertannal, mondhatni olyan intelligens módon működtek, mint az emberi immunrendszer.

Persze fontos a szándék, a kitartás, hiszen sokszor nehéz szembesülni az elakadásokkal, beismerni a hibákat, amikkel azután kezdeni is kell valamit. De éppen ezért volt jó, hogy a csoport fél évig dolgozott együtt, mert a következő alkalmak segítették a korábbi felismeréseket, sokszor nem is tudatosan adták meg a kérdésekre a választ.
A csoportélmény egy olyan támogatást is ad, amiben rájössz, nem vagy egyedül, másnak sem volt könnyű.

Azt gondoljuk, hogy ami már megtörtént, azon nem lehet változtatni. Belső világunkban más jelentést kap az idő és a tér fogalma. A művészetterápia ebbe a világba visz el és bebizonyítja, hogy a felismerés és megértés gyógyít és bizony megváltoztat.

Én több ilyen gyógyító megértést kaptam az elmúlt fél évben, amiket a mindennapok rutinja soha nem dobott volna fel magától. Ezért érdemes a művészetterápiát életünk részévé tenni, helyet adni neki hosszabb-rövidebb időre. Abban is biztos vagyok, hogy a feldolgozás még történik bennem, és lesznek még felismerések, függetlenül attól, hogy fizikai szinten befejeztük a munkát.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s